*Idő az nincs. Hangok se. Se fény, se sötét. Se hideg, se meleg.. aztán egyszercsak..
..valami hideg. Kemény. Felszín. Az első dolog, amit hosszú idő óta érzékelni tud. Arca és teste hozzányomódik valamihez. Mintha a levegő szülte volna atomjaiként arra a kis helyre, ugyanabba a pózba gubódzva, ahogy éppen fél éve a Könyvtárban fohászkodott. A gratitáció kéjes lassúsággal teszi magáévá Salome súlyát. Elébb karjait, majd lábait, törzsét, s végül fejét húzza le. Salome szempillái megrebegnek, az Értelmező Kéziszótár második kötetét töretlenül szorítja mellkasához. Oldalán fekszik, félig kicsavart pózban. Feje oldalra fordulva, hosszú vöröses, hullámos haja szétterülve tarkója alatt. Topja félre csúszva, fekete melltartójának csipkerésze kivillan alóla. Rakott farmerszoknyája szintúgy rendezetlenül, de azért még nem látni be spontán a combok közé. csak ha valaki szándékosan behajol.. Harisnyája, kis törpesarkú cipői sértetlenek. Salome pislog, piheg, próbál rájönni mi történhetett, de egyelőre nincs erő a tagjaiban, hogy mozdulni legyen képes. Arcára sósan száradtak nemrég még friss könnyei.. s amint lassan érzékelni kezdi a külvilágot.. valami fura csengő kattanást hall háta mögül. Fedett térségben van, talán egy folyosón - gondolja ahogy élesedik előtte a kép. Szőnyegen fekszik, nem kövön. Ezt is érzi már. meleg van, nem fázik.. de mi a kányának lehet ilyen csengetős majd surrogós hangja..? Salome nem tudja. De most, ebben az áldott érdektelenségben nem is nagyon érdekli. Úgyis háttal fekszik neki, majd kiderül. Bárcsak emlékezne mi is történt pontosan..*
Szer. Május 23, 2007 11:40 am
